Csalódnia kell annak, aki dicső hadjáratokról és uralkodói személyéről remélt több információhoz jutni. Sajnos, a világtörténelem egyik olyan személyéről lesz szó, akiről körülbelül két, legfeljebb három mondat maradt fenn korabeli kútfők tollából.

Caratacus egy brit törzsfőnök / király volt, aki a római terjeszkedés ellen harcolt Nagy-Britanniában. Az első században élt Caratacus igen eseménydús életet élt, ami során a törzsét, a népét védte a világ legerősebb birodalma a Római ellenében. Már életében legendává vált, és sor angol-walesi hagyomány köthető az életéhez, nem is beszélve a művészetben való megjelenéséről.
Az időszámításunk kezdete után 41 évvel, majdnem három évtizeddel Augustus, az elsőnek tartott császár halála és 85 évvel Julius Caesar meggyilkolása után Rómában egy újabb történelmi jelentőségű gyilkosság történt. Az áldozat pedig a birodalom harmadik császára Caligula volt, aki az utókortól az „őrült” jelzőt is megkapta. De ez mennyire igaz? Tényleg megbomlott az elméje, vagy inkább a körülmények áldozataként lehet rá tekinteni, akit az utána jövők ruháztak fel olyan történetekkel, amelyeknek a fele sem volt igaz?