Október 6-a az aradi vértanúk előtt való tisztelgés emléknapja, azonban mint minden történelmi eseménynek, ennek is vannak elfelejtett, vagy kevésbé ismert aspektusai. Mielőtt bárminemű gondolatot szűrnék le a az aradi vértanúkról, pár kevésbé ismert tény, amely megnehezíti a nyomozásunkat: Ki is a felelős magáért a kivégzésekért?

Bécs?

A kérdésnek a megvitatásához tudnunk kell két fontos dátumot: 1849. augusztus 16, és augusztus 20. Miért olyan fontos ennek a két minisztertanácsnak az időpontja? Az augusztus tizenhatodikai minisztertanács egy jóval kompromisszum készebb döntést hozott, nem akart annyira véres példastatuálást, ami majd az augusztus huszadikai minisztertanácson írásba foglaltatik. Először is: tizenhatodikán még egy jóval mérsékeltebb megegyezést akart, mivel tudták akkor, hogy a lázadó katonák, illetve az utólagosan „megtért” osztrák bakák majd a közös hadsereg magvát fogják alkotni. Bár hozzá kell tenni, hogy Haynau táborszernagy a szíve szerint, ha tehette volna kérdés nélkül lelövet mindenkit, aki részt vett a háborúban. Azonban a Schmerling, igazságügy-miniszterrel kötött egyezség alapján, melyet Ferenc Józseffel kötött, ez szóba se jöhetett, holott Haynau szabad kezet kapott magától a császártól, és elég volt, ha utólagosan bejelentette a kivégzések hírét.

Azt gondolom, itt lehet az első számú felelőst keresni. Természetesen a császár se teljesen tiszta: ő kért egy jóval szigorúbb javaslatot, ami végül formát is ölt augusztus huszadikán. Tehát Ferenc József nagyon is példát akart statuálni. De feltehetjük a kérdést, hogy miért?

Az orosz cár mindenképpen szerette volna, ha nincs durva vérbosszú, még a saját fiát, I. Sándort is elküldte magához a császárhoz, hogy egy békésebb kompromisszum születhessen a magyarok ügyében. Természetesen a cárt két másik fontos ok is motiválta: a főhadsereg vezérét, Görgeit, mint kiállítási tárgyat akarta a szentpétervári múzeumban mutogatni, mint a “magyar, aki odaverte az osztrákokat”

A diktátor?

Görgei 1849 nyarán a Komárom környéki harcok után, mivel másra amúgy sem volt igazán lehetősége, elindult a kijelölt katonai összpontosítási körzetbe az ország déli részébe. Az ekkor kezdődő, immár második felvidéki hadjárata során az oroszok kétszer is megkeresték küldöttek útján, hogy tárgyaljanak vele. Ezzel az oroszok célja inkább az egyik legerősebbnek tartott magyar sereg hátráltatása, a megosztottság növelése volt. Ezzel szemben a másik oldalon a magyar politikai és katonai elit az egyre inkább kétségbeejtő helyzetben ebbe próbált kapaszkodni. Görgei az áprilisi törvények tiszteletben tartásával indította a tárgyalások fonalát, és a Kossuth Lajos által küldött Poeltenberg Ernő vezérőrnagy és Beniczky Lajos alezredes át is adta az írásos ajánlatot az oroszoknak. Ugyanakkor jelzi a magyar kormány helyzetét az a fontos tény is, hogy a küldöttek arra is felhatalmazást kaptak, hogy szóban tegyenek ajánlatot a magyar trón Habsburg-házon kívüli betöltésére, magyarán ajánlják fel a magyar koronát az orosz dinasztiának.

Paszkievics ,orosz tábornok viszont olyan paranccsal rendelkezett, amely megtiltott minden tárgyalást a magyarokkal, így a küldöttséget nem fogadta. Rüdiger tábornok válaszlevele a temesvári vereség napján érkezett meg, és ebben csak a fegyverletétel szerepelt opcióként, semmi más. Görgei a magyar kormány tudtával próbálkozott meg a tárgyalások felvételével, nem annak a háta mögött. Ugyanakkor egy osztrák hercegnek is felkínálta a koronát (ez mind augusztus 17. előtt történt), de nem lett belőle semmi.  1849. augusztus 10-én a minisztertanács mégis az oroszoknak szóló ajánlatról egyeztetett, de még olyan lehetőség is felmerült, hogy visszavonják a függetlenségi nyilatkozatot és Ferenc József osztrák császárral is hajlandóak lennének megegyezni. Aznap este találkozott utoljára személyesen a szabadságharc két emblematikus figurája, Kossuth Lajos és Görgei Artúr, a politikus és a katona. Kossuth ekkor még nem tudva a temesvári csata végeredményét, azt kérdezte Görgeitől, hogy egy esetleges temesvári magyar győzelem után milyen katonai lehetőséget tudna még elképzelni. „Akkor támadni fogok minden erőm megfeszítésével, de egyedül csak az osztrákok ellen” – jött a tábornok válasza. „És ha Temesvár nál az osztrákok győznek?” – kérdezte a kormányzó. „Akkor leteszem a fegyvert” –hangzott a végső válasz.

Éjjel megérkezett a jelentés a temesvári vereségről, ami mindent megváltoztatott. Másnap a teljes kormány lemondott és Kossuth Görgeire ruházta a teljes tejhatalmat, amivel a tábornok „diktátor” lett. Kossuth másokkal egyetemben elhagyta az országot, de azért előtte még azért írt egy levelet Görgeinek, amiben arra kérte, hogy tegyen meg mindent „a nemzet megmentésére”. Görgei serege papíron közel 30 ezer katonát jelentett, de sem elég fegyvere vagy lőszere nem volt, nem is beszélve arról, hogy 5 ezer kiképzetlen fegyver nélküli újonc is volt a seregben. Ezen erő mellett még szétszórva az országban voltak ugyan csapatok, (Kolozsvár, Déva, Nagybánya) de ezek egyike sem volt számottevő, a velük való egyesülésre katonai szempontból nem volt reális esély. Az egyetlen nagyobb erő Klapka Györggyel a komáromi erődrendszer védelmében pedig az ország másik felében a lehető legmesszebb állomásozott. Augusztus 13-án reggel Görgei hadserege Világosról megindultak a szőlősi síkra, ahol a feldunai hadsereg letette a fegyvert Rüdiger orosz lovassági tábornok előtt.

Kié volt a végső döntés?

Elképzelhető a császár reakciója, amikor megjön hozzá a világosi fegyverletétel híre, ezért azt gondolom talán ez volt a legfontosabb tényező, amiért a keményebb feltételek mellett döntött.  Egy feldühödött császár, aki épp most eszmél rá arra, hogy a magyar koronát felkínálták az oroszoknak, egy orosz cári udvar, aki elgondolkodott egy komoly lehetőségen, és egy osztrák hadvezér, aki épp élete két nagy ostroma előtt kellett, hogy leálljon, pont a végső győzelem előtt. A császár szabad kezet adott Haynau számára, aki élt is a lehetőséggel:

„A magyarok háromszáz év óta mindig lázadók, csaknem valamennyi Habsburg király idején törtek ki forradalmak. Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak.”

Haynau levele Joseph Radetzky tábornagyhoz, Arad. 1849. augusztus 18.

A szabadságharc befejeztével Haynau eredeti szándéka az volt, hogy minden a honvédseregben szolgáló tisztet rögtönítélő eljárással halálra ítél és kivégeztet. A bécsi kormányzat hatására „kényszerült” a koncepciója módosítására, ennek köszönhetően lett a megtorlás „enyhébb”.

Felhasznált irodalom:

Bona Gábor: Az 1848-49-es honvédsereg katonai vezetői, Rubicon 1999/4

Hermann Róbert (2001): 1848-1849 – A szabadságharc hadtörténete, Korona Kiadó, Budapest

Hermann Róbert: Egy mítosz születése. Áruló volt-e Görgei? Rubicon, 2011 / 09-10.

Katona Tamás (szerk.) (1983): Az ​aradi vértanúk I-II. Európa Kiadó, Budapest