A nagy történelmi tetteket valójában olyanok hozzák létre, mint akármelyikünk- az egyetlen különbség az, hogy van bátorságuk kulcsfontosságú döntést hozni egy nehéz pillanatban. Vannak ők az egyik oldalon, és vannak a krónikások, akik lejegyzik ezeket a pillanatokat az utókornak. A mai írásomban Galeotto Marzio és Antonio Bonfini szemén keresztül szeretném bemutatni a tisztelt olvasóknak Hunyadi Mátyás utolsó napjait. Kitérek a talján mesterek életútjára, hogyan kerültek a magyar királyi udvarba, a Mátyás számára végzetes virágvasárnapra, majd hogy ezek után mi lett a tollforgatókkal.
A sors úgy hozta, hogy mindkét derék talján –bizonyos források szerint- egy azon évben, 1427-ben született. Humanista kibontakozó reneszánsz tanulmányaikon kívül minket igazán az érdekel, hogy mikor léptek először kapcsolatba a magyar udvarral, és Mátyás királlyal. Galeotto 1460-ban érkezett Magyarországra szerencsét próbálni. Nem csalódhatott, hiszen innentől kezdve többször visszatért hazánkba barátja, Janus Pannonius (született: Csezmiczei János) meghívásának is eleget téve. „hogy a tudatlanokat oktassa, a szomorúkat felvidítsa, és magát pénzzel megszedje.” Mátyás nagyon megkedvelte humoros megjegyzései miatt, és amikor hosszú európai utazásait követően 1478-ban az inkvizíció perbe fogta, és pellengérre állította, majd bebörtönözte Velencében, Igazságos Mátyás személyesen járt közbe IV. Szixtusz pápánál a felmentő ítéletért. Marzio ezt meg is kapta. Fél év börtön után „rehabilitálták”. A bűne annyi volt, hogy a De incognitis vulgo – később Mátyásnak ajánlott művében – kijelentette: „ki a józanész, és a természet törvényei szerint él, az részesül az örök üdvösségben.” Utazásai során valószínűleg már olasz földön 1484 és 1487 között írta meg a De egregie, et sapienter et iocose dictis at factis Matthiae regis (Mátyás király jeles, bölcs és elmés mondásairól és tetteiről szóló művét)
Antonio Bonfini
Ezzel egy időben 1486-ban érkezett Magyarországra az Antonio nevű kollégája, aki ekkor már elismert professzor volt Itália szerte. Anconától pár kilométerre a Recanati iskolájának volt a híres és csodált tanára. Aragónia Beatrix Mátyás király harmadik feleségének (Cillei Erzsébet, Podjebrád Katalin, majd Beatrix) személyes meghívására érkezett meg 1486 őszén Retzbe, mert a magyar királyi udvar a megszállt Ausztriában éppen itt tartózkodott. A király elolvasta Bonfini műveit, megtetszett neki, amit látott, és azonnal fel is vette, mint a királyné felolvasója. A Recanati iskolától ekkor fizetetlen szabadságot kért, hogy a magyar királyi udvarban maradhasson. Maradt is, hogy aztán egy rejtélyes, titokzatos és a magyarság számára vízválasztóan tragikus virágvasárnapról számoljon be 1490-ben Bécsben.
1490. április 4.
Megszállt idegen főváros, rengeteg ellenséggel. Hiába figyelmeztette Mátyást még az ellenség is. „A török császár futára gyakran kért engedélyt a királytól, hogy hazatérhessen, de a király vele akart Törökországba menni. Egy nap így szólt a császár követe: Király uram, ez a város, amiben szállást adtál a magyaroknak, hogy itt lakjanak, nem a tied, mert ez a nép idegen nép, s különbözik a magyaroktól. Tanácsolom felségednek, telepítsd ki őket s adj nekik máshol földet, ahol lakhatnak, s tiszta szittyákat hozass ide, s oszd szét nekik a palotás házakat. –Mondta a király: Hidd el úgy megfélemlítettem őket, hogy soha nem mernek megmozdulni felségük ellen. – Higgy nekem, király- mondja a török -, rövid az ember élete. ha ma nekem, holnap neked. –Így ez volt a török jóslata. A szegény király azt hitte, hogy nem hal meg.”* Most terjedelmesen Bonfini Antal veszi át a szót, aki szemtanúként jelen volt az eseményeknél.
Galeotto Marzio
„Virágvasárnap [április 4.] az összes követ, a pápai legátus és valamennyi főrend kíséretében gyaloghintón vitette magát a vár erkélye alatti emelvényre, melyet erre az alkalomra előző nap emeltetett. Ott akart méltóképpen ünnepelni. Haja rendezett és fésült; arca derűs. Pompás felszereléssel állíttatott itt oltárt a virágvasárnapi szokásos szertartáshoz. Hihetetlen türelemmel, mintegy hat óra hosszat tartózkodott ott. Az istentisztelet végeztével a trón elé hivatta a velencei követet, lovaggá ütötte, aranyos ruhával és felkantározott lóval ajándékozva meg nagy tisztességgel elbocsátotta.
Minthogy addig még semmit sem evett, gyengeség vett erőt rajta; belső szobáiba vonult vissza. Még három óra hosszat nem reggelizett, mert rossz volt a gyomra. A királynét is várta, ki az ünnepen a város templomait látogatta. Míg reá várakozott, hogy valamit egyék s erőtlenségét elmulassza, Péter kulcsárral picenói fügét hozatott. Ez azonban állott, romlott volt. Mikor a király megízlelte, úgy felháborította az ostoba kiszolgálás, hogy haragra lobbant. Eközben érkezett meg a királyné; tőle telhetően csillapítja, csendesíti, nyugtatja férjét. A királyné az ebédre terelte a szót s mindenféle ízletes étekkel szolgált neki, de ő nem nyúlt semmihez. Azt mondja, feje szédül, szeme homályosodik. Hálószobájába viteti magát.
Ekkor hirtelen szélütés éri.
Hivatva nyomban megjelent Corvinus herceg, unokatestvérei, Geréb Péter és Mátyás, továbbá Dóczy Orbán egri püspök és Bakócz Tamás kancellár, Zápolyai István gróf várkapitány és Báthori István vajda meg a többi főúr. A főurak és főpapok összefutására mindenki, aki csak jelen volt, rémületében csaknem eszméletét vesztette. Látták ugyanis mindnyájan, hogy a királyt nagy testi fájdalmak gyötrik, s a súlyos betegség megfosztotta beszélőkészségétől. Csak azt kiáltozta: “jaj, jaj!” és “Jézus!” Más szót nem tudott kimondani.
A felség iránti nagy tiszteletből még ekkora életveszedelemben sem merte senki megérinteni, hozzá szólni, vagy étekkel segítségére lenni. Csak a királyné: összeszorított száját erővel felnyitja és valami éltető orvosságot önt bele. Most fülét, ujját, haját húzogatja, hogy magához térjen. Majd elkötözi karját, kezét, lábát, ahogy szokták ily veszedelemben. Majd fülébe kiáltoz, felnyitja kifordult szemét. Fáradhatatlanul mindent megtesz, amire a szeretet kötelez. Tanácsot kér az orvosoktól, kérleli őket, akik a súlyos betegség láttán megrettentek. A király pedig mindinkább növekvő fájdalmában nyög, ordít, mint az oroszlán; magával a halállal küzd.
Barátai, kik körötte álltak, csendes zokogásban törtek ki. Búsultak a főurak. A hadikapitányok, kik bejuthattak a várba, fájó szívvel nézték: a háború annyi veszedelmében őrködtek és vigyáztak a királyra, s most nem siethetnek segítségére a végzet hatalma ellen. Aggódtak valamennyien magukért is, meg az országért is; jól tudták, ha meghal a fejedelem, zűrzavar támad, felborul minden.
Egész éjjel hatalmasan fel-felbődült. Hajnalra végül elült szörnyű fájdalma; néhány órára elnyomta ugyan az álom, de az is nyugtalan volt. Azután fölverte az ismét kitörő őrjítő fájdalom. Az egész napot álmatlanul töltötte, némán, hanyatt fekve. Merően nézett egyesekre: előtte álló fiára, majd a királynéra, mintha kérni akarná őket valamire, mintha mondani szeretne nekik valamit. Többször erőlködött, hogy beszéljen, de nem tudta a szavakat kimondani. Ott állt a királyné, kérdezgette, mit kíván, s mintha jeleit értené, próbálkozott, hogy ezt vagy azt óhajtja-e, de egyetlen szót sem tudott belőle kivenni.
Mikor a király visszaesett halálos kábulatába, a királyné a már megkísérelt módokhoz folyamodott: újra elköti tagjait, szájába orvosságot önt, fülébe lehel s mindenképpen vissza akarja tartani az elszálló lelket. Így telt el a szomorú nap.
A harmadik napon, mely Marsról kapta nevét [kedden], délelőtt hét és nyolc óra között, miközben egyre hörgött, s mintha isten bocsánatáért esdekelne, különböző jelét adta őszinte bűnbánatának, hányás közben végül kilehelte lelkét. – Haláltusájakor gyomrában hirtelen diónyi gömb támad, emelkedik, s csuklást okozva torka irányába tart. Midőn nyeldeklőjéhez ér, a király nyomban kiadja a lelkét. A győzhetetlen Mátyás király, az Üdvösség ezernégyszázkilencvenedik évében, április ötödikén [hatodikán], Mars napján halt meg, életének negyvenhetedik évében, örök vágyakozást hagyva maga után. És miképpen Mars hónapjában [márciusban] született, Mars napján és órájában távozott az életből.
Sok csodajel jelezte halálát. Már az előző év január elseje után megdördült az ég. Halála után a Duna szokatlanul megáradt; sok partmenti falvat és várost öntött el, hogy török betörés ellen megvédje Pannóniát, ha már az ország oltalmazója nem védelmezheti. A Budán őrzött oroszlánok a király halála napján kimúltak. Ekkor Budán a Corvinus-ház címerének madarát, hollót egyetlenegyet se láttak, míg Fehérvárt, a magyar királyok temetkező helyén annyi holló károgott, hogy ebből már mindenki könnyen sejthette a király halálát. De a jósok és matematikusok is mondták, hogy meghal ebben az esztendőben. – Mikor nem sokkal előbb Bécsből lehajóztunk Budára, a király megállapodott Komáromnál. A kapu fölött emelkedő torony csúcsán gólyafészket vettünk észre, melyből gazdáját négy gólya kiüldözte, s kegyetlenül viaskodtak egymással. Maga a király hívta fel figyelmünket erre, nekem és más udvarbelieknek, nézzük, mi történik fent. Később, társaim közt, mintegy isteni sugallatra, megjövendöltem, hogy Magyarországon egy év alatt megbomlik az egyetértés, s ezért közel van a király halála; a magyarok négy pártra szakadnak, mert négy király küzd majd az országért. A király megrendült egészségi állapota támasztotta alá jóslatomat.
Halála utáni napon testét királyi tisztességgel, méltósága jelvényeivel díszítve s bíbor kereveten kiterítve a tágas ebédlőteremben ravatalozták fel, hogy mindenki megtekinthesse. Azután, minthogy a holttestnek, bár belső részeit kivették, már szaga volt, szurokkal lezárt koporsóba helyezték. Megbízást adtak Bodó Aladár és Gáspár főtiszteknek, szállítsák le a Dunán Fehérvárra, hogy ott a méltó végtisztességet megadják neki, mint alább elmondjuk.”
Nem áll módomban boncolgatni az egyik legnagyobb királyunk halálának a körülményeit. Mindenképpen gyanúra ad okot az, hogy megmérgezték. Ellenségi számosan voltak az újjá szervezet Magyarországon, és a meghódított osztrák területeken is. Annyi bizonyos, hogy a gólyák valójában elköltöztek, és a hazánk romlásnak indult.
„Hunyadi Mátyás magyar király világhíres könyvtára az első humanista fejedelmi bibliotéka volt Itálián kívül, Európának az Alpoktól északra elterülő részén. Méreteiről csupán feltevésekbe bocsátkozhatunk, talán kétezer kötetet számlált. Mindenesetre csupán a korabeli vatikáni könyvtár múlta felül nagyságban. (Ahová sokan szívesen bepillantanának. -Ny.Gy.) A páratlan gyűjteményről – a kutatások jelenlegi állása szerint- körülbelül 210 kötet maradt fenn, ezek ma Európa és Amerika nagy könyvtárainak a féltett kincsei. Magyarországon jelenleg 53 corvina található, közülük a legtöbb – 35 darab – a Magyar Nemzeti Könyvtárban. Zsupán Edina – A Corvina könyvtár. Rubicon történelmi magazin 2016/4.
Galeotto Marzio már 1489-ben nem volt „velünk”. Az ekkori munkáját Lorenzo de’ Medicinek ajánlotta, a következőt 1492-ben VIII. Károly francia királynak, akiknek az udvarában tartózkodott. 1497-ben Csehországban 70 évesen érte utol a halál.
Antonio Bonfini teljesen más utat járt be Mátyás halála után. 1488-ban még a magyar történelem humanista megírását kapta feladatul a nagykirályunktól. Thuróczy János Magyar krónikája utat mutatott Bonfini mester a magyar történelem tizedei című munkájához. Dobzse Ulászló is alkalmazta. 1502 tavaszán egyes feltevések szerint 75 évesen szívroham végzett vele. Végrendeletének megfelelően Óbudán temették el. Ő is egy olyan idegen, aki magyarrá tudott lenni. Sírjára ezeket a mondatokat vésték:
„Bonfini nyugszik e sírban alant, Picenónak a sarja,
Tisztesség, tudomány, szép szó volt az övé.
Csontjai fekszenek itt, de az ő történeti műve
Már a magyar földé, s ennél semmi se több.”
Mátyás királyról a krónikásoknak hála sok adat áll a rendelkezésünkre. Emlékezete a néplélekben magasztos, fenséges, igazság szerető. Ha a tényeket nézzük, talán nem mindig volt ez így. Annyi bizonyos, hogy az ember, aki a döntő pillanatban döntést mer hozni, történelmi tette hajt végre. Aki pedig ezt leírja, annak az utókor tartozik hálával. Záró gondolatnak álljon itt egy idézet:
„ Hiszen ez a kicsiny szerszám erősebb a kardnál, hosszabb az emberi életnél. Mi már rég porrá leszünk, amikor soraid még mindig hirdetik és megítéltetik a tetteinket. Legyen hát becsülete a tollnak, amely az idő földjét szántja, és tanúskodik a jövendő előtt.”**
Forrás:
Grandpierre K. Endre: Királygyilkosságok
Antonio Bonfini: Mátyás kiráy
Galeotto Marzio: Mátyás király kiváló, bölcs, és tréfás mondásairól és tetteiről című munkája.
Kiss-Béry Miklós: Magyar Királyok és Uralkodók. 13. rész I. (Hunyadi) Mátyás
*Szerémi György Magyarország romlásáról című művének Mátyás készülődik a török ellen. Bécsben megölik Temetése című fejezete.
**Záró gondolat a Mesék Mátyás királyról, Mátyás szolgái című rajzfilmből lett idézve. Pannónia Filmstúdió
Következik: Horogszegi Szilágyi Mihály a fekete bán
Nyitray György